26 éjszaka - Erotikus kalandok
10.
Csajozási és pasizási tanácsok
Ha jobban belegondolok, be kell vallanom, néha bizony kudarcot vallók a nőknél.
Először mindenképpen végig kellett volna gondolnom ezt a tényt, mert akkor talán
nem teszek elhamarkodott kijelentést Miss Greenglass előtt, miután elolvastam a
híres hölgy telefonüzenetét. Tudniillik a kihívás, amit magamra vettem, a
legfinomabb kifejezéssel élve is borzasztó nehéznek ígérkezett. Ahogy
említettem, a hölgy talán a világ leghíresebb asszonya. A legmagasabb körökben
forog, és folyamatosan a sajtó és a közvélemény mohó kíváncsiságának
kereszttüzében áll. Magával ragadott a dolog, hogy kapcsolatba lépett velem,
persze tudtam, csakis üzleti ügyről van szó, amely a hölgy foglalkozásával van
összefüggésben. Elkápráztatott a szemlátomást szerencsés időzítés is. Mindössze
egyetlen nap telt el az Irene-nel, a Szabadság-szobor tetején esett kellemes
csatározás óta, amelyről az előző fejezetben írtam. De az is átfutott az
agyamon, hogy talán nem kellene elkapkodnom a döntést.
J betűs hölgyekből sosem mutatkozott hiány a környezetemben. Talán csakugyan a
leggyakoribb kezdőbetű az angol nyelvterületeken. Néha úgy éreztem, hogy az
általam ismert hölgyek felét Jennifernek hívják. Aztán ott volt még a tengernyi
Joan, a Jane-ek és a Julie-k. így aztán ironikusnak éreztem, hogy ekkora
nehézséget veszek a nyakamba, amikor meg is könnyíthetném a feladatomat. Azzal
vigasztaltam magam, ha kudarcot vallók a szóban forgó hölgynél, még mindig
fordulhatok a tömérdek J betűs hölgyhöz. De természetesen úgy éreztem, ha
egyszer már szándéknyilatkozatot tettem, akkor kötelességem mindent elkövetni a
siker érdekében. Az éles szemű olvasó (és bízom abban, hogy másfajta nincs is)
már bizonyára javában találgatja a szóban forgó hölgy kilétét.
Meg kell érteniük, hogy ez a különleges eset jókora adag diszkréciót kíván a
részemről. Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy ez az elbeszélés mindeddig
nem vádolható sem visszafogottsággal, sem lovagiassággal. Ugyanakkor ebben az
egy esetben fejet kell hajtanom a lehetséges következmények előtt, mivel nem
akarom megsérteni sem őt, sem pedig összetartó és nyilvánosságra érzékeny
családját. Ráadásul valamennyien nagy hatalmú, befolyásos emberek, és úgy
hírlik, rendelkeznek bizonyos kapcsolatokkal, amelyek… De hagyjuk ezt. Legyen
elég annyi, hogy ezt a hölgyet nem nevezem a nevén. Tudtam, ha azt akarom, hogy
ő legyen a következő fok a Miss Greenglasshez vezető lépcsőn, többre lesz
szükség, mint felmagasztalt férfiúi képességeimre és vonzerőmre.
Ez most nem Irene volt, akit izgatott a lehetőség, hogy sikamlós kapcsolatba
keveredjen egy finom idegennel, egy nagyváros fölött. Meg kellett találnom a
módját, hogy áttörjek a hölgy természetéből fakadó hűvös nyugalmán és
tartózkodásán, valamint az évek folyamán felépített vastag páncélon, amelyet a
hízelgés és híresség miatt növesztett maga köré. Csakugyan komoly kihívással
kerültem szembe. Az első lépésem az volt, hogy nem tettem semmit. Pontosabban:
nem hívtam vissza. Ezzel persze kockáztattam, de nem sokat.
Csaknem teljesen biztos voltam abban, hogy visszahív. És meg is tette, rögtön
másnap. Vagyis a titkárnője hívott. Elismételte a Miss Greenglassnek már átadott
üzenetet. Azt mondta, a főnöke beszélni szeretne velem egy könyv kiadásának
lehetőségeiről, amely könyvben ismertetnénk az aktuális gazdasági válságról
alkotott véleményemet. Megérdeklődtem, hogy ebben az esetben miért nem a főnöke
hívott. Némileg csípősen elmagyarázta, hogy ő igen elfoglalt hölgy, de
megbeszélhetnénk egy időpontot, amikor egy ebéd kíséretében tárgyalhatnánk a
témáról. Én sem fukarkodtam a csípős megjegyzésekkel, amikor elmagyaráztam, hogy
én is nagyon elfoglalt ember vagyok, és sosem fogadok el meghívást egy harmadik
féltől. Azzal letettem a kagylót. Eltelt két nap, és már attól tartottam, hogy
elpuskáztam a lehetőséget. Aztán jött egy újabb hívás, és a szokásos titkárnői
felvezetést követően meghallottam a hölgy ismerős, kissé lihegő hangját.
- Mr. Walling?
- Üdvözlöm!
- Hogy van? - kérdezte.
- Magát aztán elég nehéz elcsípni!
- Nem mondhatnám! - közöltem.
- De tudja, hogy megy ez. Annyi hívás fut be nap mint nap… Rövid szünet
következett. Nyilván ahhoz volt szokva, hogy bárkit keres, nyomban visszahívják.
Méghozzá kellő alázattal. Az ötletem az volt, hogy kizökkentem egy kicsit azzal,
hogy nagy ívben teszek az alázatra meg a tiszteletre, és úgy kezelem, mint bárki
mást. Vagy talán mégsem teljesen úgy. Ez újabb kockázatos játék volt, de mint
önök is tudják, szeretem a kockázatot.
- Hát persze! - mondta végül.
- Mr. Walling, ahogy már a titkárnőm is említette önnek, szeretnénk felhasználni
a pénzügyi területen szerzett tapasztalatait egy könyvhöz. Elég jótékony hatást
gyakorolna az ön hírnevére is, és amennyiben...
- Nos, köszönöm - szakítottam félbe.
- De tudja, már számos ehhez hasonló ajánlatot kaptam, és valahogy a feltételek
sosem nyerték meg annyira a tetszésemet, hogy úgy érezzem, megéri a fáradtságot.
Nézze, én egy afféle lusta disznó vagyok és nem hinném, hogy tényleg...
- A cégem hajlandó elfogadható feltételeket kínálni - vágott közbe hűvösen.
- Biztosra veszem, hogy kölcsönösen kielégítő megállapodást fogunk kötni, Mr.
Walling. Mi lenne, ha együtt ebédelnénk, és közben megvitatnánk a lehetőségeket?
- Ennyi még talán belefér - mondtam vonakodást színlelve.
- Helyes. Mit szólna a holnapi naphoz? Mondjuk, Mortimer-nél egykor?
- Attól tartok, holnap nem megy. Teljesen be vagyok táblázva! - hazudtam.
- Legyen mondjuk… csütörtök. Nem, az sem jó. Péntek! Péntek? Újabb röpke szünet
következett.
- Rendben. Legyen péntek! Egykor találkozunk. Miss Greenglass természetesen
minden általam kiejtett szót hallott. Szorgalmasan kalapálta a billentyűket, és
éppoly közönyös volt, mint máskor.
- Máris gyűlöl engem - mondtam vidáman.
- Kezdetnek nem rossz, mi? - Biztosra veszem, hogy tudja mit csinál, Mr. Walling
- közölte.
- Tulajdonképpen sejtelmem sincs! - válaszoltam őszintén.
- De valamit tennem kell. A hölgy ahhoz szokott, hogy mindenki porig alázza
magát felséges színe előtt; hátha ezzel levehetem a lábáról.
- Vagy esetleg ő veszi le a lábáról magát - mormolta halkan Miss Greenglass.
- Ez benne van a pakliban - ismertem el -, de a hölgyért megéri. Meg persze
magáért! Miss Greenglass szája megrándult, amit akár egy mosoly kezdeményének is
felfoghatunk.
- A hölgy bizonyára roppant hízelgőnek fogja találni - mondta szárazon -, ha
megtudja, hogy csupán lépcsőfoknak használja ahhoz, hogy megszerezzen magának
valaki mást.
- És hogy ne kelljen megtripláznom valaki fizetését - bólintottam.
- Ezt se felejtsük el!
- Biztosíthatom, hogy nem felejtettem el - vágta rá Miss Greenglass.
- Egyébként - vigyorogtam rá - ne azt kérdezze, mit tehet értem a hölgy, hanem
hogy mit tehetek én a hölgyért! Az illető már természetesen elhullatta a
csikófogait, de az évek figyelemre méltóan kevéssé rombolták le a szépségét. Ha
magukkal is vitték az ifjúi frissességet, bőségesen kárpótolták azzal, hogy erőt
és érettséget csempésztek kifinomult vonásaiba, ami miatt gyönyörűbb volt, mint
valaha. A teste megőrizte karcsúságát, és szemlátomást a feszességét is, bár
vélhetően sok időt és sok pénzt emésztett fel a fantasztikus külső fenntartása.
Az elegáns aura szinte tapinthatóan lebegte körül. Be kell vallanom, amikor
leültem hozzá, küszködnöm kellett, hogy ne vonjon teljesen a bűvkörébe.
- Köszönöm, hogy eljött, Mr. Walling - mondta a szokásos udvariassági formulák
után.
- Szívből remélem, hogy együtt tudunk dolgozni. Úgy érzem, egy könyv, amelyben
hangot ad a jelenlegi gazdasági nehézségekről alkotott elképzeléseinek, igen
jótékony hatást gyakorol a vállalatunkra.
- Nézze - vontam vállat -, sejtelmem sincs, hogyan lett belőlem ekkora szakértő.
Mindössze annyit tettem, hogy örököltem egy sikeres vállalatot és nem vittem
csődbe.
- Maga túlságosan szerény - mosolygott.
- Az ön neve kiválóan cseng pénzügyi körökben, és számításaim szerint a
megfelelő reklámhadjárattal körítve a könyve...
- Szerintem nem - vágtam közbe.
- Bocsánat? - Azt mondtam, nem hinném, hogy könyvet akarok írni. Nézze, ez
elvinné az összes időmet. Nem vagyok író! Üzletember vagyok, és még annak is
amolyan vonakodó, kelletlen típus. Az én elvem az, hogy az ember a lehető
legkevesebb munkát végezze, és semmi többet. így, ahogy azt már a telefonban is
elmondtam, nem érdekel igazán a dolog.
- Értem - bólintott. Megérkezett a pincér az italainkkal. A hölgy azonnal
felkapta a magáét és ivott egy kortyot. Bosszús volt, de nem akarta kimutatni.
- Ebben az esetben, Mr. Walling, szabad megkérdeznem, hogy miért akart
találkozni velem?
- Kíváncsiságból - rántottam egyet a vállamon.
- Látni akartam, hogyan fest közelről. Az ajka megfeszült.
- Értem - mondta ismét, és óvatosan letette a poharat.
- Ez esetben azt hiszem, nincs értelme tovább...
- Ezért nem hibáztathat - mondtam -, ez természetes! Maga nagyon híres nő, én
pedig látni akartam, hogy mire az a nagy felhajtás! Egészen elsápadt. Bizonyára
forrt benne a harag, de képes volt magába fojtani.
- Akkor majd meglátja - mondta szinte suttogva -, hogy többé nem okozok
problémát önnek.
- Indulni készült. Én meg se moccantam.
- Szóval ennyi? - kérdeztem.
- Nem is próbál rábeszélni? Úgy nézett rám, mint egy csótányra.
- Mégis mire? - Egy könyv megírására, természetesen. Miért, ön valami másra
gondolt? Vett egy mély lélegzetet. Az biztos, hogy hosszú gyakorlattal
rendelkezett abban, hogyan uralja az érzelmeit.
- Ön, Mr. Walling - mondta egy pillanatnyi szünet után -, rendkívül bosszantó
személy!
- Fogadni mernék, hogy néha maga is az - mondtam, csaknem vidáman.
- Nézze - folytattam, mielőtt elindulhatott volna.
- Eszem ágában sem volt megbántani, vagy ilyesmi. Csak úgy éreztem, látni
szeretném az embert, a nőt a nagy felhajtás mögött.
- Tényleg? - horkant fel.
- Bizony így van - mondtam.
- Tudom, hogy valahol odabent egy igazi nő van. Úgy értem, bizonyára ön az egyik
leghíresebb nő a világon, de néha magáról is ledumálják a bugyit, nem? Az arca
két oldalán egy-egy vörös folt jelent meg. Azt hittem, azonnal elmegy, ehelyett
még egy kortyot ivott az italából.
- Tényleg? - kezdte, majd vett egy mély lélegzetet.
- Velem sosem beszélnek így!
- Fogadni mernék, hogy az emberek nagyon sok mindent nem mondanak el önnek -
bólogattam.
- Például, biztosra veszem, sokan mondják önnek, hogy szép, de azt már nem, hogy
pokolian szexis! A vörös foltok a duplájukra nőttek.
- Mr. Walling, azt hiszem…
- Tudja, hogy az, ugye? Magának elképesztő teste van! Feltűnően a mellére
szegeztem a tekintetemet. Kicsinek és formásnak tűntek a selyemblúz alatt. A
szemem néhány pillanatig elidőzött a kellemes látványosságon, majd visszatért az
arcára. Mereven bámult rám, de a szemében valahogy nem csupán harag csillogott.
Megéreztem a pillanatot: most vagy soha. Közelebb hajoltam hozzá, és halkan, de
eltökélten kijelentettem: - Szeretném látni a testét. Úgy értem, meztelenül.
Szeretném megérinteni. Megcsókolni. Szeretném magam alatt érezni, szeretném
látni magát, amint...
- Fejezze be!
- Nem kiabált, de láttam, hogy nem sokon múlt. Dermedten és falfehéren ült.
- Ez képtelenség! Maga nem… Mit képzel… Hogy beszélhet így? Maga bizonyára...
- Bizonyára mi? - csaptam le.
- Őrült? Miért? Őrült lennék, mert szeretkezni akarok magával? Levegő után
kapkodott és indulni készült. Megfogtam a csuklóját. Nem szorítottam, de nem is
tudta kihúzni a kezemből.
- Pontosan ezt akarom csinálni magával! - néztem mélyen a szemébe.
- Meg akarom kefélni, le akarok feküdni magával. Hallani akarom a
nyögdécselését, azt akarom, hogy veszítse el a fejét. Azt akarom, hogy élvezzen
engem, újra és újra. Nézni akarom, ahogy a híres dáma kielégül. Fogadni merek,
hogy igen pompás látvány! Azzal elengedtem a kezét. Meg se mozdult. Bénultnak
tűnt, szinte alig lélegzett. Láttam, hogy nagyokat nyel. Adtam neki még pár
másodpercet, hogy válaszolhasson.
- A megbeszélésnek ezennel vége! - suttogta nyomatékosan. Hátradőltem a széken.
- És mi lesz az ebéddel? - kérdeztem.
- Mr. Walling - kezdte, de elfulladt a hangja. Felállt.
- Viszlát, Mr. Walling! Én is felálltam.
- Fogok magának egy taxit - mondtam.
- Köszönöm, autóval jöttem! - hárított el.
- Ebben az esetben talán hajlandó lenne elfuvarozni engem az irodámba - dobtam
fel a labdát. Rám nézett. Az arcára teljességgel üres kifejezés telepedett.
Képtelen voltam leolvasni róla az érzelmeit, és a lelke mélyére hatolni. Néhány
pillanatig habozott. Aztán könnyedén megvonta a vállát, és az ajtó felé indult.
A nyomába szegődtem. Egy lenyűgöző külsejű limuzin állt a járdaszegély mellett.
Amikor kiléptünk az étterem ajtaján, az egyenruhás sofőr kipattant belőle és
tisztelegve kinyitotta a hátsó ajtót.
- Elvisszük Mr. Wallingot az irodájához, Peter - mondta a hölgy a sofőrnek, és
beszállt a kocsiba. Megmondtam Peternek a címet, és én is besiklottam a
limuzinba. Odabent meglehetősen tágas tér fogadott. A hölgy a lehető
legmesszebbre ült tőlem. Az utasteret fal választotta el a kocsi elejétől. Az
ablakok természetesen sötétített üvegből készültek. Kezdtem kifutni az időből,
de nem akartam feladni. Közelebb csusszantam hozzá. Rám nézett. A tekintetéből
sütő harag és fennhéjázás csaknem megállított. De valami más is volt abban a
szempárban.
- Mit művel? - kérdezte.
- Nézze, az irodám körülbelül tizenöt percre van. Mi lenne, ha szólna a
sofőrnek, hogy egy ideig körözzön a park körül? A haragja hitetlenkedésbe
csapott át.
- Maga egyszerűen szörnyű!
- Mikor csinálta utoljára egy kocsi hátsó ülésén? - kérdeztem és ismét közelebb
nyomultam hozzá.
- Fogadjunk, hogy régen. Egyáltalán csinálta már így?
- Ha hozzám ér - mondta zihálva -, sikítani fogok!
- Nem fog! - ingattam a fejemet, de korántsem voltam olyan biztos a dologban. De
nem értem hozzá. Vettem egy mély lélegzetet.
- Kérem, húzza fel a szoknyáját! A hölgy csak nézett rám. Ha jelenetet akart
rendezni, annak eljött az ideje. De csak nézett és nem csinált semmit.
- Mit mondott? - suttogta végül.
- Húzza fel a szoknyáját! Szeretném látni a lábait. Tudom, hogy szép lába van.
Láttam néhány képet!
- Maga… maga… hol látta…
Egy pillanatra arra gondoltam, hogy eszébe juttatom a fotókat, amelyek néhány
évvel ezelőtt láttak napvilágot a bulvárlapokban, de aztán elvetettem az
ötletet.
- Na, gyerünk - bátorítottam.
- Szeretném látni az egészet. Szeretném megérinteni a lábát. Szeretnék közéjük
férkőzni és érezni őket a derekamon. Most rögtön!
- Én még soha...
- Akkor itt az ideje! Húzza fel!
- Ó! - jajdult fel. Vártam.
- Én nem… - mondta, alig hallható hangon. Vártam.
- Nem! Édes istenem! - sóhajtotta.
- Én, nem...
- Rám nézett, majd elszakította rólam a tekintetét.
- Jaj, mit csinálok? - nyögte, azzal felhúzta a szoknyáját. A nemes vonalú lábat
a létező legfinomabb selyemharisnya borította. A szoknya aljának eleje a
derekára került, a hátsó részén ült. Még mindig nem nézett rám.
- Meztelenül akarom - szóltam rá vegye le a harisnyáját! Kissé megrázta a fejét.
Aztán behunyta a szemét. Végül a szoknya alá nyúlt, a dereka környékén, és
lehúzta magáról a harisnyát. Jobbra-balra csavargatta a csípőjét, hogy
kitornázza magát a finom anyagból. Végiggördítette a lábán, végül a kocsi
padlójára dobta.
- Elképesztő - suttogtam halkan. Kinyújtottam a kezemet és a combjára
tapasztottam a tenyeremet. Kicsit megugrott, de meg sem próbált tiltakozni vagy
menekülni.
- Miért csinálom ezt? - kérdezte halkan.
- Mert - mondtam, amilyen határozottan csak tudtam -, mert maga egy gyönyörű és
elegáns nő, aki szexi és szenvedélyes is. És aki képes állatként viselkedni, ha
úgy érzi, tetszik neki a dolog.
- Állatként? Igen! Ó, istenem! Magasabbra csúsztattam a tenyeremet. Lihegni
kezdett és kissé megmerevedett.
- Szóljon Peternek, hogy cirkáljon a park körül - javasoltam ismét.
- Én, nem is tudom…
A kezem egészen a combja tövéig siklott. Ügyetlenül matatva felvette a telefont
és lenyomott egy gombot.
- Peter, kérem körözzön a park körül egy… Egy darabig.
- A helyére ejtette a kagylót.
- Ó, istenem! - nyögte ismét. Lehúztam róla a bugyit. Akkor elkapta a csuklómat
és mélyen a szemembe nézett.
Éreztem, hogy valami lázas kijelentésre készül. Igazam lett:
- Soha, soha nem mondhat erről egyetlen szót sem senkinek! - lihegte.
- Rendben - egyeztem bele azonnal. Még egy pillanatig nézett rám, aztán
elengedte a kezemet és hátravetette magát az ülésen. Deréktól lefelé meztelen
volt, a bugyija a bokájáról csüngött. Mit mondjak, érdekes látványt nyújtott!
Elkezdtem matatni a nadrágommal, de képtelen voltam egyszerűen csak elővenni a
férfiasságomat és rávetni magam. Ezzel a nővel képtelen voltam. így aztán
lecibáltam magamról a ruhát, olyan gyorsan és elegánsan, ahogy az adott
körülmények között lehetséges volt. Figyelte a mozdulataimat. Kapkodva szedte a
levegőt, de nem szólt és nem is mozdult.
- Mutasd meg a melledet - szóltam rá. Behunyta a szemét, majd kinyitotta. A keze
megmozdult. Kigombolta a blúzát, szétnyitotta és levette. Aztán kikapcsolta a
melltartóját és azt is lehúzta a válláról. Néhány pillanatig csak néztem a
finoman kerek, formás kebleket, majd odahajoltam, hogy megcsókoljam őket. A
mellbimbói máris mereven álltak, és még inkább megkeményedtek az ajkam és a
nyelvem érintésére, amikor felváltva kezelésbe vettem őket.
Hallottam, hogy kapkodva veszi a levegőt. Aztán halkan felnyögött, és végre
simogatni kezdte a testemet. Én is simogattam és csókolgattam őt, játszottam a
testével. Néhány perc múlva egy halk kiáltással lecsúszott és hanyatt vetette
magát a széles ülésen. Az egyik lábát feltette a kalaptartóra, a másikat a
padlón hagyta. Végigkúsztam a testén és megpróbáltam szájon csókolni, de
elfordította a fejét.
- Ne - susogta -, csak csináld! Kérlek! Mint egy állat! Csináld!
- Ahogy a hölgy óhajtja! Megkerestem az utat és lassan, de határozottan
beléhatoltam. Felnyögött, és a testét az enyémnek feszítette. A keze átkarolta a
nyakamat. Már majdnem belefeledkeztem a dologba, amikor hirtelen rádöbbentem,
hogy hol vagyok és mit csinálok. Sürgősen kisöpörtem a fejemből ezeket a
gondolatokat, és az alattam vonagló, vibrálóan érzéki testre koncentráltam.
Mozgás közben az egyik lábát körülvetette a derekamon.
A mozgásunk egyre gyorsult és egyre vadabbá vált. Hallottam és a bőrömön is
éreztem, ahogy egyre hangosabban és erősebben kapkod levegő után. Aztán a
lihegést halk, rekedt kiáltozás váltotta fel. Éreztem, hogy a teste megfeszül,
majd hosszú másodperceken át görcsösen vonaglott, végül elernyedt. Ekkor már
magamra is gondolhattam. A tudat, hogy láttam, amit akartam, további
erőfeszítésekre sarkallt. Azt akartam, hogy élete végéig emlékezzen erre az
esetre. Még mindig nem hagyta, hogy megcsókoljam és egyetlen szót sem szólt.
Olyan vadul hajszoltam előre a gyönyör útján a kocsi hátsó ülésén, hogy még
kétszer elborította az eksztázis. Aztán, végül engem is. Csak ekkor hagyta -
mialatt ernyedten feküdtünk és megpróbáltuk összeszedni magunkat -, hogy
megcsókoljam. Nem volt sem hosszú, sem szenvedélyes, de azért igazi csók volt.
Végül finoman, de határozottan eltolt magától. Felültünk és csendben
felöltöztünk. Előreszólt Peternek, hogy menjünk az irodámhoz. Attól kezdve a
megérkezésünkig csupán kétszer szólalt meg.
- Úgy vélem, nem találkozhatunk többé, Mr. Walling - mondta először.
- Ahogy óhajtja - bólintottam. És tényleg nem találkoztunk soha többé. Mielőtt
kiszálltam a kocsiból, még egyszer megszólalt.
- Soha, semmilyen körülmények között...
- Egyetlen szót sem szólok. Megígérem! És csakugyan, nem mondtam el soha,
senkinek. Leszámítva természetesen Miss Greenglasst, de az asszisztensem maga a
megtestesült diszkréció. (És persze most önöknek.)